Zöld Csepel

Szerdán volt szerencsém végigülni a csepeli képviselő testület ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülését, melyen a fő napirendi pont a Fasang Árpád Zeneiskola átvilágításának ügye volt. Ugyanis, mint kiderült, az önkormányzat még februárban megbízást adott az intézmény gazdálkodásának átvilágítására, mely el is készült, az oktatási ágazatvezető, illetve az intézmény is megkapta, de a képviselő testület erről nem kapott tájékoztatást. Pedig az anyagban a szakmai munka magas színvonalának elismerése mellett számos negatív, kritikus megállapítás található.

Az ügy előzményeként még tavaly ősszel röppentek fel azok a hírek, melyek szerint az önkormányzat meg kívánja szüntetni az önkormányzati zeneiskolát, mondván az nem kötelezően ellátandó feladat és a 90-100 milliós éves önkormányzati hozzájárulásra nincs pénz. A tervek szerint a tanulók a szintén a kerületben működő, de alapítványi fenntartású zeneiskolában folytathatták volna a tanulmányokat, persze az önkormányzatihoz képest többszörös tandíj ellenében. Végül a heves tiltakozások hatására elállt a városvezetés a tervétől, de az intézmény vesszőfutása ezzel még nem ért véget. Az ügy állomásait gyarapítja az intézmény igazgatónőjének lejáró mandátuma miatt kiírt pályázat körüli botrány, melyben a „konkurens” zeneiskola igazgatója és annak pályázata játszotta az egyik főszerepet. Végül ő visszalépett a pályázástól, ennek és a tantestület egyértelmű támogatása ellenére az önkormányzat nem szavazott bizalmat a mostani igazgatónak, sőt egy fegyelmi eljárást is lefolytatott vele szemben, melynek eredményeként megrovásban részesítették, épp a fenti rendkívüli testületi ülés előtt.

Kicsit hosszúra nyúlt bevezetőm után azonban elsősorban nem a kialakult botrányról és annak vélhető politikai hátteréről szeretnék írni, hanem az egész probléma kezeléséről. Történt ugyanis, hogy az SZMSZ szabályait követve az ellenzék kérésére össze lett hívva ez az ülés. Az előterjesztést az egyik ellenzéki képviselő Borka-Szász Tamás jegyezte, viszont már az anyagban is jelezte, hogy kérni fogja a testület ügyrendi döntését, hogy a felmerülő kérdéseket ne csak hozzá, mint előterjesztőhöz lehessen intézni, hanem az átvilágítási anyag készítőjéhez Dr. Szántó Tamáshoz, illetve az illetékes ágazatvezetőhöz is. Így lett volna értelme az ülésnek, hiszen választ kaphattunk volna sok, az átvilágítási anyaggal kapcsolatban felmerült kérdésre. Sajnos azonban a fideszes többség ezt nem szavazta meg, így az az abszurd helyzet állt elő, hogy az ellenzéki képviselők kérdéseiket a szintén ellenzéki Borka-Szász képviselő Úrnak tették fel (fideszes képviselők gyakorlatilag nem vettek részt a vitában), aki ezután annak rendje és módja szerint próbált is válaszolni, de nyilván neki csak a meglévő anyag adhatott támpontokat, így lényegi információkra nem derült fény. Egyik ellenzéki képviselőtársa meg is jegyezte, hogy a Fidesz ezzel bohózatot csinált az ülésből, ami nagyon szomorú. Borbély Lénárd fideszes alpolgármester erre a már megszokott cinizmussal azt reagálta, hogy szerinte is bohózat ez az ülés, de az előterjesztőt tette ezért felelőssé, amiért nem tud válaszolni a kérdésekre. Így végül a napirend lezárása egy semmitmondó határozati javaslat elfogadásával, érdemi vita nélkül lezárult.

Az ülés után rövid beszélgetést folytattam a történtekről valakivel, aki a „másik oldalt” képviseli. Megemlítettem neki, hogy szerintem nagyon súlyos hiba, hogy ott az ülésen nem hagyják kibontakozni az érdemi vitát, pedig a képviselők azért ülnek ott (mindegyik), hogy vitázzanak, hogy a különböző pártok kifejthessék véleményüket és a testület aztán felelőssége tudatában dönthessen. Beszélgetésünk közben több dolog is felmerült részéről, hogy ez csak politikai színjáték, hogy a kérdések között sok csak az akadékoskodást szolgálja, hogy vajon hogy került az ellenzék birtokába az átvilágítás anyaga, ha az belső felhasználásra készült,hogy milyen stílusban beszélnek néha az ellenzéki képviselők stb. Én azzal érveltem, hogy azért több olyan kérdés is felmerült, ami pl. engem is nagyon érdekelt volna és nem volt benne az anyagban, megemlítettem, hogy a polgármester úr is szokott sértő, övön aluli megjegyzéseket tenni az ellenzék tagjaira, illetve, hogy az anyag nyilvánosságra kerülésének kérdése pl. egy nagyon jó felvetés lett volna fideszes részről, amennyiben valódi vita folyt volna stb.

Úgy gondolom jó hangulatú, értelmes beszélgetést folytattunk, viszont közben többször kifejeztem sajnálkozásomat, amiatt, hogy szerintem azoknak a mondatoknak, amiket mi ketten is váltottunk, ott kellene elhangoznia képviselők szájából és nem csak utána magánbeszélgetésekben. Elmondtam, hogy nem értem, miért fél a városvezetés nyílt vitát folytatni sok fontos kérdésben, hiszen ha van véleményük egy adott dologról, van elképzelésük, hogy hogyan kellene, lehetne az adott ügyben előrelépni, mi sem lenne természetesebb, hogy vállalják az álláspontjukat és a képviselőtestület előtt is hajlandóak legyenek megvitatni azt. Így viszont folyamatosan az az érzése az embernek, hogy valami mögöttes, hátsó szándék, politikai megfontolások vezérlik őket. Jó példa erre a mostani ügy is. Folyamatos támadások érik az intézményt, elhangzik, hogy nem kötelező feladat, hogy túl sokba kerül, de aztán az átvilágítás a rengeteg megállapítása ellenére sem tartalmaz adatot arra vonatkozóan, hogy pl. a javasolt költségcsökkentő lépések megtételével mennyi pénz lenne megtakarítható. Ugyanígy arról sincs információnk, hogy mi az az összeg, ami az önkormányzat szerint vállalható a fenntartáshoz, hiszen erről sem esett szó.

Végül még beszélgetőpartnerem azt is hozzátette, hogy amikor a Fidesz volt ellenzékben, akkor sem volt jobb a helyzet, sőt talán még jobban elnyomták őket. Őszintén szólva ezt nem tudom megítélni, mert akkor még nem követtem ennyire az eseményeket. Viszont ezzel kapcsolatban azt gondolom, még ha naiv is a felvetésem, hogy talán senkin nem lehet jogosabban számon kérni a mondást: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel! Biztos, hogy nem jár jó úton, aki az elmúlt 8 (Csepelen 16) év vélt vagy valós sérelmeit szajkózva akadályozza meg az érdemi vitákat, dönt a többi érdekelt meghallgatása nélkül csak azért, mert megteheti. Egyrészt azt kockáztatja, hogy a változó politikai széljárás megint elszenvedőjévé teszi ennek a nemtelen játszmának. Ami viszont ennél sokkal nagyobb baj, hogy közben kárt okoz az egész közösségnek azzal, hogy a döntéshozatal az érdemi viták, szakmai szempontok helyett kicsinyes politikai csatározások és bosszúhadjáratok alapján történik.

Optimista ember lévén reménykedem benne, hogy a jövőben változni fog ez a helyzet, és az ellentétes álláspontokat képesek leszünk higgadt, értelmes vitákban ütköztetni, döntéseinket pedig ezek figyelembevételével és a lakosság szélesebb rétegeit is bevonva meghozni.